Itt van egy kis téli kollekció, kicsit megkésve, bár ez már jellemző rám (kb. mindig kések minimum 10 percet az 1. óráról :) ). Elég régen rajzoltam már, na jó ez így nem igaz, mert folyamatosan rajzolok, csak nem rakom ki őket. Ez egy igazán normál méretű kollekció, 21 darabos. Nem tudom, hogy összesen mennyi időmbe telt megrajzolni ezeket, meg utána kicsit retusálni photoshoppal, de az egész folyamat alatt két számot hallgattam. Lordetől a “Royals”-t, ebből is idéztem a címet, meg Rihanna “Diamonds” számát. Olvastam, hogy az írók is elméletileg így csinálják, hogy a megfelelő hangulatba kerüljenek, ezúttal én is ezt alkalmaztam és eléggé bejött. Így hát a kollekciót is talán a gyémántokról nevezném el. Fashionary-be rajzoltam arannyal, ezüsttel és tömör grafittal. Aztán meguntam ezeket a színeket és raktam hozzá lilát is, de úgy gondoltam mégsem kell az bele, szóval a későbbiekben már nem alkalmaztam, de a lilával kibővített terveket majd a következő postban mutatom meg. Nemhiába téli kollekció, tele van kabáttal. Szerintem abszolút hordható, mindennapi sikkes szövetkabátoknak képzelném el ezeket városi nőknek, akik ragyogni akarnak mint a gyémánt, de nincs rá lehetőségük, mivel nem királyi származásúak. Szerintem ezekben a ruhákban mindenki ragyogna. :)

♢♢♢

I’m a bit late with my winter collection, but never mind, that describes me (every day I’m 10 minutes late from school). I didn’t post my drawings in the past months, but that doesn’t mean that I wasn’t drawing. This collection turned out pretty big (it’s got 21 pieces). I think it took quite a long time to draw all these and then retouch them in photoshop, but I was listening only two songs: “Royals” from Lorde, and ‘Diamonds” from Rihanna. I read that writers do it like this, to get in the right mood, so I used this method, and it worked! So my collection’s theme is diamonds. I drew these in my Fashionary with gold, silver and graphit pencils. When half of my drawings were finished, I got bored of these colors, so I added some purple in too. Then I left purple, and used the original colors. But I’ll only show the purple ones in the next post! I would imagine these coats for urban women, who’d like to shine like a diamond. They would definately shine bright in these coats. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>